Hagyományainkhoz híven idén is megrendeztük a 7-8. osztályos korcsoportnak a területi Kincskereső irodalmi vetélkedőt.
E versennyel az olvasás iránti érdeklődés felkeltése, az olvasás szeretetének fenntartása, a gyermekek olvasáskultúrájának fejlesztése és az iskolák közötti kapcsolat erősítése a célunk.
2023. március 30-án 10 csapat mérte össze tudását.
Idén Baár Tünde A mezítlábas grófnő című regényére esett a választásunk.
Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben az évben is együtt dolgozhattunk a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár gyermekkönyvtárosaival.
Ezúton mondunk köszönetet Magyarné Pogonyi Tündének és Szabó Orsolyának a feladatok összeállításáért, a 12 fordulós verseny levezetéséért.
A zsűri tagjai között helyet foglalt Tóthné Németi Ilona, iskolánk magyar-német szakos tanára, Lázárné Szilágyi Ildikó tanítónőnk és Magyarné Pogonyi Tünde.
Miután Antalné Császi Erika igazgatóhelyettes asszony megnyitotta a vetélkedőt, a versenyzők bő egy órányi intenzív versengés során bizonyították tudásukat az adott műből. Fordulóról fordulóra fej fej mellett gyűjtötték a csapatok a megszerzett pontjaikat.
Az izgalmas versengés végeredménye a következő lett:
I.Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola csapata:
Varga Kincső Karina
Dobi Zsófia
Katona Karina
felkészítő pedagógus: Molnár Enikő Ilona
II.Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola csapata:
Tóth Zsuzsanna
Dobi Franciska Stella
Kocsis Krisztina Jázmin
felkészítő pedagógus: Takács-Nagy Anita
III.Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola csapata:
Borbély Hanna
Szeifert Lilien
Tóth Fruzsina
felkészítő pedagógus: Molnár Enikő Ilona
Gratulálunk minden csapatnak és felkészítőjüknek a sikeres megmérettetéshez.
A verseny szervezéséért köszönetet mondunk Lázárné Szilágyi Ildikó tanítónőnek és Tóthné Szántó Gabriella tanárnőnek.
Köszönjük a Berettyóújfalui Tankerületi Központ és a Szoboszló Coop Kft. anyagi támogatását a vetélkedő megszervezéséhez.
Március 6-10. között névadónk születésének 137. évfordulója alkalmából egy hetes programsorozatot szerveztünk. Tanulóink komplex tanulmányi versenyen, sorversenyen, rajzversenyen vehettek részt. A szülők nyílt napokon tekinthettek bele intézményünk munkájába. Koszorúzással emlékeztünk Pávai Vajna Ferencre a temetőben és a fürdő előtti szobornál. Zárásként oklevéllel és jutalmakkal díjaztuk a héten legjobban teljesítő tanulókat.
A helyi, hajdúszoboszlói Római Katolikus Egyház nevében fordulunk a Szülőkhöz, a jövő tanévben, azaz a 2023-2024-es tanítási évben esedékes hitoktatás ügyében.
Az a kérésünk a Gyerekek Szüleihez, hogy május 20-ig jelezzék módosítási szándékukat abban az esetben, ha változtatni szeretnének.
Mielőtt döntenének, kérem, kattintsunk az alábbi linkekre, és nézzék meg azokat a képes összeállításokat, amelyek segítenek a döntésben.
Jégkirályság című mese gazdag látványvilága nyújtott maradandó élményt a 7.a és 7.b osztály tanulóinak, akik március 1-jén, osztályprogram keretében utaztak el Budapestre, a Fővárosi Nagycirkuszba. Az előadás előtt felkeresték a Néprajzi Múzeumot is.