Ökoiskola

 

Mit jelent az, hogy ökoiskola?

 

Az "öko" szócska előtagként egyre több helyen szerepel. Van már ökopiac, ökoturizmus, ökogazdálkodás. Ezekben a szószösszetételekben az "öko" szócska mindig arra utal, hogy az tevékenységét olyan módon végzik, hogy közben a lehető legnagyobb mértékig megpróbálják tiszteletben tartani az élővilág érdekeit, a megpróbálnak minél kisebb károsodást okozni a az ökoszisztémának. Az ökoiskolák tehát olyan iskolák melyek a fent leírt elvek alapján igyekeznek működni. Az öko szócska további előnye az is hogy éppen úgy utalhat az ökonómia tudományára, melyen manapság közgazdaságtant értünk, de eredeti jelentésében a minket körülvevő világra házunk környékére utal. Az ökoiskolák filozófiája szerint az ökológiai és ökonómiai érdekek összeegyeztethetők. Az ökoiskola: az ökológia és az ökonómia harmóniája.

 

Mitől ökoiskola egy iskola?

 

Az emberiség jelenlegi legnagyobb kihívása a környezeti válság. A környezettudatosabb életvitel kialakítása a válsággal való megküzdés egyik fő eszköze. Ehhez a célkitűzéshez járulnak hozzá az ökoiskolák iskolafejlesztő munkájuk során azzal, hogy a jövő generációk nevelése során a környezettudatosan cselekvő állampolgár eszményképét tartják szem előtt. Egy ökoiskola abban különbözik egy átlagos iskolától, hogy nem csak a tanításban érvényesülnek a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiájának elvei, hanem az iskolai élet minden területén; az iskola működtetése terén éppúgy, mint a gyerekek étkeztetése vagy a táborok szervezése során. Az iskolai munkához több szálon kapcsolódik a helyi közösség. A helyi környezeti értékek és gondok részét képezik az iskola pedagógiai munkájának, a helyi pedagógiai programba beágyazottan.

 

Mitől innovatívak az ökoiskolák?

 

Az ökoiskolák innovativitása három szinten mutatkozik meg:

  • Pedagógiai szinten
  • A társas kapcsolatok szintjén
  • Technikai, gazdasági szinten

 

Pedagógiai szinten az ökoiskolák:

  • a komplex, valós élethez közel álló szituációkat előnybe részesítik az előre megtervezett, irányított, tanulási formákkal szemben.
  • az egyes tantárgyak felől a tantárgyközi kérdéskörök felé fordulnak
  • a passzív szabály és tudáselsajátítás helyett az aktív, a helyi környezetet felhasználó, a helyi környezetért való cselekvés közben történő tudásszerzésre helyezik a hagsúlyt
  • a kizárólag felülről lefele irányuló (tanártól diákig áramló) kommunikáció helyett figyelembe veszik a gyerekek iskolával, tanítással kapcsolatos nézeteit is.

A társas kapcsolatok szintjén az ökoiskolák törekednek arra,

  • hogy az iskolába ne magányos tanárok tanítsanak magányos gyerekeket, hanem az egész iskolára jellemző legyen a csapatmunka.
  • hogy a társas élet szabályai ne előre meghatározottak legyenek, hanem a diákok felelős részvételével, tárgyalások során kialakítottak
  • hogy az iskola külső kapcsolatai a kölcsönösség elve alapján alakuljanak, az iskola ne csak befogadója, hanem aktív alakítója, kezdeményezője is legyen ilyen jellegű kapcsolatoknak.

A technikai/gazdasági szinten az ökoiskolák igyekeznek:

  • takarékosan bánni az energiaforrásokkal
  • csökkenteni a hulladékok mennyiségét
  • az iskola külső belső környezetét esztétikusan alakítani
CsatolmányMéret
Fotók egy országos verseny előkészületeiről.pdf1.32 MB