Öko-film, öko-játék

Iskolánk két olyan projektben is tevékenyen részt vett, mely ökoiskolaként méltó kihívásnak számított.

Készült egy film és egy játék a fenntarthatóságról, melyben pedagógusunk szerkesztőként tevékenykedett és több gyermekünk is szerepel benne.

Ez a film alkalmas a környezetismeret órákon való alkalmazásra is. Kisebb adagokban nyújtja az ismereteket, egy-egy epizód egy tanítási óra anyagát tartalmazza és még az ismeretek feldolgozására is jut idő.

A film tartalma:

általános iskolások, mint célközönség számára megfogalmazott, 34 perc időtartamú ismeretterjesztő anyag, mely környezettudatos életmódra nevel. Olyan táplálkozási formákat ismertet meg, melyek figyelembe veszik, hogy környezetükre minél kisebb hatást gyakoroljanak, egyben a kisebb környezetterhelést elősegítő módszereket propagálják. További cél, hogy a film ismertesse a toxikus anyagokat pl. tartósítószereket, színezékeket, ízfokozókat, azok hatásait. A helyi termelők által előállított termékeket ismerjenek meg, amelyek a legkisebb környezetterhelést eredményezik, hiszen ha nincs csomagolás, nincs szállítás, nem okozunk környezetszennyezést. A fenntartható fejlődés részeként figyelembe vesszük, hogy a gazdaság és a környezet egymástól elválaszthatatlanul működik, a helyi termékek népszerűsítése hozzájárul a helyi piacok megőrzéséhez.

A Tanuljunk felnőttül! című film 3 epizódban készült. A részek egymásra épülnek, folyamatosan szélesítik az ismereteket, így tágítják a néző látókörét a fenntarthatóság témakörében.

1. rész

2. rész

3. rész

A játék

Egy online játék a fenntarthatóságról, melynek alkotása során tesztiskolaként vettünk részt, ötleteinkkel segítettük a megvalósítást.


A film és a játék a Pincevölgy Egyesület megbízásából a KEOP-6.1.0/A/09-2009-0010 azonosító jelű pályázat megvalósítása során készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.